Köveskál 2008

Hello!

Na, felkerült a blogra is a 3 oldalas köveskáli élménybeszámolóm, kattintás után olvashatjátok!

üdv.
A.

1. nap.

2008. 10. 23-án Tóni rekordsebességű szervezésének hála reggel magunk mögött hagytuk a fővárost a vihar előtti csendben, s célba vettük „Veszprém City-t” - a kis Tesco-k és nagy kereszteződések fellegvárát –, azon belül is a Strenner–rezidenciát. A városba hamarosan mindenki – kisebb-nagyobb megszakításokkal, levágókkal és kerülőutakkal –, de szerencsésen megérkezett. A kedves fogadtatás és a gyors diószedés után indultunk is tovább végső úticélunkba, a kies Káli-medencében fekvő Köveskál faluba.
Szállásunkon, a Saci Panzióban történetünk eddigi legpáratlanabb fogadtatásában részesültünk Tóni nénjétől, Máritól. A ránk váró kulináris élvezetek előfutáraként rögtön kaptunk egy kis vendégváró pogácsát, illetve bablevest, nehogy üres hassal vágjunk neki első túránknak, ami a szomszédos Hegyestű fokára vitt. Habár kissé hűvös szél fújt, az időjárásra – és ez az elkövetkező napokra is igaz – semmi panaszunk nem lehetett. Társunkká szegődött a helyi eb társadalom Che Guevarája is, Partizán.
Hamarosan felértünk a hegy tetejére, itt volt egy kisebb konfliktusunk egy medvének látszó kutyával, egy kutyának látszó medvével, vagy az ördög tudja milyen bestiával. Emberáldozat szerencsére nem történt, habár a hegyi-néni nagyon aggódott testi épségünkért (majd aggódott volna azért a bölényért…), de az ugató lény láncának vastagságát eltekintve ezt senki nem találta megalapozatlannak.
No, se baj, az ijedtségre gyorsan energizálódtunk a hegycsúcs alatti energizáló helyen, mely valóban szép természeti tünemény volt. Még felmásztunk a hegy legtetejére is, ahol egy igazi szélvihar, hihetetlen kilátás és egy üzemen kívüli visszhang várt ránk.
A visszaúton még gyorsan megtekintettük a helyi kőzetkülönlegességek mintapéldányait, majd gyors búcsút vettünk a nagy fekete izétől, és gazdájától, Jane-től. Az út további része számomra igen tanulságos volt: egyedi erkölcsi szabályokat állapítottunk meg, ki miért nem férfi, hallottunk igazán cifra káromkodásokat és azok szakszerű használatát, amikor például elmegy a térerő (de aztán visszajött) és megismertünk a helyi flórát és faunát - pár őzike, egy gyanúsan beszívott nyúl és két helyi gyerek formájában.
Jó volt leülni, amint hazaértünk, de a pihenés nem tartott sokáig, mert még hátra volt Mári vacsorája. Miután átrágtuk magunkat a finomságok során, megkóstoltuk vendéglátónk borát, mely talán a legfinomabb volt, amit valaha ittunk. Külön élmény volt, amikor Mári is leült közénk és mesélt kicsit a helyről és magáról. Tamás egy becenévvel lett gazdagabb, mostantól mindenki hívja őt Mérnök úrnak!
Az estét a már szokásos játékok zárták, ahol Zoli híres lett, én egy halott hadvezér, Laci meg lovas boltban vásárolt szexuális segédeszközöket.
Üdv Hhabocsska-földön!

2. nap

Másnap reggel megkóstoltuk a helyi péksüteményeket és felvágottakat a kifli és a parasztkolbász vezetésével. A reggeli után még pihentünk egy kicsit, majd felkerekedtünk, hogy megnézzük a Kőtengert. Ekkor kezdődtek a kapufotózások. Aki ott volt a Halloween bulin, az tudja, miről van szó. Rövid séta után fölértünk az említett helyre, és magunkat nem meghazudtolva rögtön fel is másztunk a sziklákra. Nagyon jó volt, és a vérünk is csak egy egészen kicsit fagyott meg, amikor Attila és Balázs alatt az egyik kő elkezdett dőlni lefele. Sportos fiúk lévén leugrottak róla, és bár Tamás azt mondta, hogy ugyan, ezek a kövek nem tudnak leesni, s szavait megerősítendő be is állt az említett szikladarab alá, inkább nem kísérleteztünk azzal, hogy ráborítsuk. Egy barlangban találkoztam Gollammal is, és készítettem vele egy interjút is, csak senki nem vette fel. Kár. A környéken megtaláltuk első geoládánkat is, benne egy Uri Geller féle hajlított kanállal, amit „karizmatikus” erőim segítségével rögtön visszahajtottam.
A visszaúton találkoztunk lovakkal, lovaspólópályával, villanypásztorral; van, aki átugrott, van, aki többet ésszel, mint erővel inkább simán leakasztotta és belépett, de senki nem nyalta meg, pedig nagyon próbálkoztunk rávenni őket.

Ebédre Mári meghívott minket, így rövid pihenés után célba vettük „A Hegyet”. A gyors kis utat elvileg Partizán vezetésével tettük volna meg, de mivel a kutya inkább a terület körbeszaglásával és pisilésével töltötte az időt, a vezetői szerepet gyakran átvállalta Tóni, akinek nem voltak ilyen irányú elfoglaltságai.
„A Hegyen” Mári várt minket borospincéjénél egy minden igényt kielégítő hideg ebéddel. Evés után megmutatta nekünk a pincéjét, mesélt kicsit a borkészítés rejtelmeiről, életének ezen szakaszáról. Mire kijöttünk, már a fiúk is feminista szemmel tekintettek a világra.
A csapat ezután kettévált. Voltak, akik visszamentek a szállásra, de én a többiekkel továbbindultam a következő hegyre egy kilátóhoz. Az út kellemes volt, az idő is, gyönyörű házakat láttunk az úton, meg egy valami hihetetlenül attraktív csengőt. Éhesek sem maradtunk, az egyik kertben az egyik fán találtunk finom almákat.
Az Eötvös József kilátót remek állapota miatt csak saját felelősségre volt ajánlott használni, no de mi nem tudtunk volna este a tükörbe nézni, ha nem másszunk fel rá. Felmásztunk. Saját felelősségre. Miután kigyönyörködtük és/vagy kilihegtük magunkat; Tamás vezetésével a merészebbek be is vetettük magunkat a bozótba, a második geoláda után. Miután sikeresen megtaláltuk a dobozt, elindultunk visszafelé Köveskálra. A faluban néhányan találkoztak is a lelkésszel, bizonyos Szűz Károllyal. De én nem, tehát erről ennyit.
Vacsorára megérkezett Kapos is. Az evés, ivás és pitefalás után újfent játszani kezdtünk, véleményem szerint az napok előre haladtával egyre jobb hangulatban. Holdra szálltunk, láttuk Micimackót beszorulni Nyuszinál, illetve megismerkedtünk a cserszömörcés szájvízzel is.

3. nap

A harmadik napon reggel csatlakozott hozzánk Bogyó és Panni is. A reggeli után ellátogattunk Salföldre, a takaros kis házak falvába, ahol lovakkal találkoztunk, majdnem bementünk egy lovardába (vagy mi a csudába), és annyi kaput fényképeztünk, mint még soha! A falunézés után egy gyors tanácskozásra került sor, ahol a „Vének” megállapodtak, hogy arra a hegyre megyünk föl! Arra a huncut magasra? Arra.
A hegy lábánál még megnéztünk egy világháborús emlékhelyet, a lányok leeresztették a fáradt olajat, majd nekivágtunk a hegynek. Egy rövid kaptató után felértünk II. János Pál pápa emlékműjéhez, itt Kaposék visszafordultak, mi meg egy gyors pihenő után továbbindultunk. Ekkor jött „A Kaptató”! Közép-Európa nem tudom én milyen híres én egyedi bazaltorgonái között a tüdőnket kiköptük, amíg a sziklák között feljebb értünk. Odafent, miközben bevártuk a többieket, a semmiből megjelent egy Dzsungel George, és egy másik kilátóhoz próbált invitálni minket. Nekem elsőre gyanús volt az ember, és inkább kitartottunk eredeti úti célunk mellett. Eztán ahogy jött, úgy el is ment. Innentől kezdve már nem volt probléma elérni a hegytetőt a Kisfaludy-kilátóval (ami, mint később kiderült azonos azzal a hellyel, ahol Dóri szokta a gólyák kiképzését befejezni nyáron). Habár a kilátás nem nagyon volt, jót beszélgettünk a tetőn, és megtanultunk szörfözni a farönkökön.
A lefelé út már jóval barátságosabb volt, mint a felfelé vezető, és szerintem szebb is volt a kövekből kifaragott lépcsőknek és a sziklapárkánynak hála, ahol megálltunk pihenni. Innen már gyorsan levitt az út a kocsikhoz, indulhattunk vissza, Köveskálra.
A szálláson hamarosan mehettünk enni, és desszertre Mári azt csinálta nekünk, ami Gyöngyöstarjánban az aranygaluska volt, kakaós csigát! Miután jól teleettük, és ittuk magunkat, Mári megmutatta nekünk saját lakrészét a házban, ahol megcsodálhattunk egy-két gyönyörű bútort. Laci ujjbegyének érintésével még a fényt is kioltotta az egyik körtében.
Immár elmaradhatatlan programként következő cselekedetünk az irodalmi est megtartása volt, ahol most hangzott el az eddigi legtöbb vidám és saját költemény. A nagy hévben újabb játékot ötöltünk ki, és az ezt elkövetkező részében, míg mást játszottunk, két ember mindig a körbeadós versírással foglalkozott. Szóval utolsó esténken verset olvastunk és írtunk, olyan A betűs városokról hallottunk, amilyenekről eddig soha, megismertük Ganna részletes történetét, és kiderült, hogy Andorrának Andorra La Vella a fővárosa.

4. nap

A következő volt nyaralásunk utolsó napja, de ez nem szegte kedvünket, hanem inkább lelkesebbek lettünk. A reggeli után a szokásos pakolás következett, majd a búcsúzkodás Máritól, továbbá hatmillió csoportkép elkészítése. Hamar elindultunk, úti célunk először a Vár volt. Hogy melyik azt nem tudom. Valaki majd megmondja. (Mj: A szigligeti vár – Tamás) (Ki más… Andris) Fent, a vár fokán valószínűleg még több képet készítettünk, mint a csoportképeknél, ez nagy szó nálunk. A hegy lábánál aztán Tóniék búcsút mondtak nekünk és hazaindultak, míg mi mentünk egy kört a faluban, Kapos-féle almákat ettünk, és bölcselkedtünk a felsőoktatásról.
Következő célpontunk a tapolcai tavas barlang volt, ahol befizettünk egy csónakázásra. Felejthetetlen élménynek tartom, ahogy a Hhabocsska-őrs az Orsi-Gergő-Andris hármas vezetésével vízre szállt, és végigevezett a szűk járatokon (habár sokszor és sokáig vártuk be a többieket - apám, lomhakezű Charon a ludas benne - és párszor majdnem be is borultunk.) A csónakázás után vizes kalandjaink nem értek véget, meglátogattuk a közeli Malom-tavat is, ahol olyan ronda, óriás mutánshalakat láttam, mint még soha! Komolyan. A tóparti sétának – csakúgy, mint Zotya suhogó fűzfaágának egy töréssel – vége szakadt, és már csak egy dolog volt hátra a kirándulásból. A búcsúvacsora.
A vacsorát a Dream Team étteremben költöttük el. A választék óriási volt, a rendelt cipós leves, szarvas és desszert mind kiválóak. A vacsora után elbúcsúztunk, és megállapodtunk: 2009 szilveszterét itt töltjük!